NATURLIFE
NATURLIFE products

NATURLIFE TERMÉKEK
A cégünk által forgalmazott termékek hatóanyagai a természet tökéletesen megalkotott kincsei, melyek a 21. századi ember igényei szerint olyan formában kerülnek előállításra, hogy jótékony hatásuk méginkább érvényesüljön.

Gyártásuk során az összetevők eredeti állapotának megtartása mellett a tudomány ma ismert legmodernebb eszközeit is felhasználják annak érdekében, hogy ezek az értékes hatóanyagok a legjobb hatásfokot biztosítva jussanak egy üvegekbe vagy éppen kapszulákba töltve ügyfeleinkhez és fogyasztóinkhoz.
Termékeink alapanyagainak útját megkülönböztetett figyelemmel kísérjük a termőföldtől egészen a csomagolásig. Ezután a legszigorúbb minőségi követelményeknek is megfelelő, szakhatósági engedélyekkel és ISO minősítéssel rendelkező üzemekben dolgozzuk fel a kedvező hatású növényi alapanyagokat.
Az ember egyre távolabb kerül a háborítatlan természettől, és egyre gyakrabban bombázzák a modern civilizáció káros hatásai. Mint minden felgyorsult fejlődésért, úgy ezért is komoly árat fizetünk. Az emberi szervezet már csak nehezen tud védekezni a környezetszennyezés ártalmai ellen, és az örökös rohanást, teljesítménykényszert is gyakran megszenvedi az egészségünk. Ráadásul táplálékaink is egyre több mesterséges adalékot tartalmaznak, miközben a természetes, hasznos tápanyagokból már keveset hasznosíthatunk. Gyakorta megesik, hogy a táplálékul kínálkozó növényeket génkezelik, sőt nap mint nap tartósítószerekkel, színezékekkel és egyéb adalékokkal „dúsított” élelmiszerek kerülnek asztalunkra. Az egészségünkre káros anyagok ellen a szervezetünknek fel kell vennie a küzdelmet, miközben a hasznos vitaminokat, ásványi anyagokat, nyomelemeket természetes forrásból kell pótolnunk. Erre a feladatra a leginkább az étrend kiegészítők alkalmasak, mivel koncentrált, ellenőrzött formában tartalmazzák a szervezetünk egészséges működéséhez alapvetően szükséges tápanyagokat.
Hogy milyen étrend-kiegészítőkkel tehetjük magunkat és hozzátartozóinkat egészségesebbé?
Ha kíváncsi rá, engedje meg, hogy végigkalauzoljam ezen a oldalon!
S ha meggyőztük, érezze magát a mi tágabb családunk tagjának!
A termékek fogyasztását beszélje meg kezelőorvosával, gyógyszerészével.
FLAVAN GYÜMÖLCSKONCENTRÁTUM
étrend-kiegészítő készítmény antioxidáns hatású polifenolokkal és inulinnal

TÁJÉKOZTATÓ: a termék alapanyagául szolgáló gyümölcsök alkotórészei közé tartozó polifenolok ill. flavonoidok antioxidáns hatásuk miatt a mindennapi táplálékaink elengedhetetlen részei. A testünk nem állítja elő ezeket a vegyületeket, étrendi úton vagy étrend-kiegészítőként tudjuk megfelelő módon táplálni ezekkel a hatóanyagokkal a szervezetünket. Életünk mindennapjaiban a megfelelő antioxidáns védelmet nyújtó forrás biztosítása elengedhetetlenül fontos. A termék inulint is tartalmaz mely elősegíti az egészséges bélműködést.
A termék fogyasztását azoknak javasoljuk akiknek az antioxidánsok a felszívódás helyére történő mihamarabbi eljuttatása a fontos. A hatóanyagok folyadék formájában tudnak leghamarabb hasznosulni szervezetünkben.
ÖSSZETEVŐK: szőlőlé, szőlővelő, inulin, meggy-, feketeribizli-, feketeszeder-, feketecseresznye-velő, bodzasűrítmény.
FELHASZNÁLÁSI JAVASLAT: napi 10 ml étkezés előtt.
A fogyasztó az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget ne lépje túl! A terméket kisgyermek elől elzárva kell tartani! Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott vegyes étrendet és az egészséges életmódot.
Felbontás után hűtve tárolandó! Fogyasztás előtt felrázandó!
HATÓANYAG 10 ML TERMÉKBEN:
Összpolifenol: 80 mg
Inulin tartalom: 2 g
KISZERELÉS: 300 ml
OÉTI n.sz.: 5525/2009
FLAVAN GYÜMÖLCSKONCENTRÁTUM KAPSZULA
étrend-kiegészítő kapszula antioxidáns hatású polifenolokkal és inulinnal

TÁJÉKOZTATÓ: a termék alapanyagául szolgáló gyümölcsök alkotórészei közé tartozó polifenolok ill. flavonoidok antioxidáns hatásuk miatt a mindennapi táplálékaink elengedhetetlen részei. A testünk nem állítja elő ezeket a vegyületeket, étrendi úton vagy étrend-kiegészítőként tudjuk megfelelő módon táplálni ezekkel a hatóanyagokkal a szervezetünket. Életünk mindennapjaiban a megfelelő antioxidáns védelmet nyújtó forrás biztosítása elengedhetetlenül fontos.
A termék alapanyagául szolgáló gyümölcsök magas polifenol tartalommal rendelkeznek.
A terméket azon fogyasztók részesíthetik előnyben, akik azt szeretnék, hogy az antioxidáns hatóanyagok szervezetük anyagcseréjében történő felhasználódásának aktivitása minél hosszabban tartson.
ÖSSZETEVŐK: szárított szőlő őrlemény, inulin, zselatin, szárított feketeribizli-, feketeszeder-, feketecseresznye-őrlemény.
FELHASZNÁLÁSI JAVASLAT: napi 2 kapszula étkezés előtt.
A fogyasztó az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget ne lépje túl!
A terméket kisgyermek elől elzárva kell tartani!
Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott vegyes étrendet és az egészséges életmódot!
HATÓANYAG KETTŐ KAPSZULÁBAN:
Összpolifenol tartalom: 88 mg
Inulin tartalom: 220 mg
KISZERELÉS: 30 db; 60 db
OÉTI n.sz.: 5526/2009
FLAVAN NEKTÁR
étrend-kiegészítő készítmény antioxidáns hatású polifenolokkal és inulinnal

TÁJÉKOZTATÓ: a termék alapanyagául szolgáló gyümölcsök alkotórészei közé tartozó polifenolok ill. flavonoidok antioxidáns hatásuk miatt a mindennapi táplálékaink elengedhetetlen részei. A testünk nem állítja elő ezeket a vegyületeket, étrendi úton vagy étrend-kiegészítőként tudjuk megfelelő módon táplálni ezekkel a hatóanyagokkal a szervezetünket. Életünk mindennapjaiban a megfelelő antioxidáns védelmet nyújtó forrás biztosítása elengedhetetlenül fontos. A termék inulint is tartalmaz mely elősegíti az egészséges bélműködést. A termék alapanyagául szolgáló gyümölcsök magas polifenol tartalommal rendelkeznek.
A termék géles sűrű állagának köszönhetően azon fogyasztók körében számíthat nagy sikerre, akik az elfogyaszthatóság könnyedségét tartják szem előtt. A finom és hasznos növényi színanyagok számtalan flavonoidnak és antioxidánsnak adnak otthont.
ÖSSZETEVŐK: fructose, inulin, szőlő-, feketeribizli-, feketeszeder-, feketecseresznye-, homoktövis-velő, bodza-sűrítmény, pektin.
FELHASZNÁLÁSI JAVASLAT: napi 10 g (1 mérőkanál) étkezés előtt. A fogyasztó az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget ne lépje túl! A terméket kisgyermek elől elzárva kell tartani!
Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott vegyes étrendet és az egészséges életmódot!
Felbontás után hűtve tárolandó!
HATÓANYAG 10 G TERMÉKBEN:
Összpolifenol tartalom: 70 mg
Inulin tartalom: 2 g
KISZERELÉS: 350 g
OÉTI n.sz.: 5527/2009
FLAVOKIDS
Multivitamin tartalmú étrend-kiegészítő készítmény antioxidáns hatású polifenolokkal, gyermekeknek

TÁJÉKOZTATÓ: a termék alapanyagául szolgáló gyümölcsök alkotórészei közé tartozó polifenolok ill. flavonoidok antioxidáns hatásuk miatt a mindennapi táplálékaink elengedhetetlen részei. Testünk nem állítja elő ezeket a vegyületeket, étrendi úton vagy étrend-kiegészítőként tudjuk megfelelő módon táplálni ezekkel a hatóanyagokkal a szervezetünket. Életünk mindennapjaiban a megfelelő antioxidáns védelmet nyújtó forrás biztosítása elengedhetetlenül fontos. A termék alapanyagául szolgáló gyümölcsök magas polifenol tartalommal rendelkeznek. A készítmény egy úgynevezett Naturlife 12 vitamin keveréket tartalmaz, amely a gyermekek fejlettségi szintjének megfelelő napi vitamin beviteli értékeket tartja szem előtt.
ÖSSZETEVŐK: Szőlőlé, szőlő-, feketecseresznye-, feketeribizli-velő, fructose, multivitamin keverék: (DL-α-Tocopherolacetat, Thiaminmononitrat, Riboflavin, Pyridoxinhydrochlorid, Cyanocobalamin, Folic acide, Calcium-D-Pantothenat, Niacin, Biotin, Ascorbic acide, ß-Carotin, Maltodextrin) , málna-, alma-, szilva-sűrítmény.
FELHASZNÁLÁSI JAVASLAT:4 – 10 éves korig napi 5 ml, 10 éves kor felett napi 10 ml. A fogyasztó az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget ne lépje túl! A terméket kisgyermek elől elzárva kell tartani! Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott vegyes étrendet és az egészséges életmódot! Felbontás után hűtve tárolandó! Fogyasztás előtt felrázandó!
KISZERELÉS: 150 ml
OÉTI n.sz.: 5528/2009
NATURLIFE INULIN
Prebiotikus hatású étrend-kiegészítő készítmény B12 vitaminnal és folsavval

TÁJÉKOZTATÓ: az inulin mint prebiotikum elősegíti a bélflóra egyensúlyának megőrzését és a bifidobaktériumok működését a vastagbélben. Azzal hogy kedvező hatást gyakorol az egészséget védő bélbaktériumokra, hozzájárul a szervezetünk védekező rendszerének megfelelő működéséhez.
ÖSSZETEVŐK: Cikória inulin, B12-Folsav (0,025%).
FELHASZNÁLÁSI JAVASLAT: 10-14 éves korban napi 5 g, 14-18 éves korban napi 5 g, felnőtteknek napi 10 g (5g = 1 mérőkanál, 10 g = 2 mérőkanál) melyet teában, kávéban vagy tejes italokban feloldva fogyasszunk el. A fogyasztó az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget ne lépje túl!
A terméket kisgyermek elől elzárva kell tartani!
Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott vegyes étrendet és az egészséges életmódot!
KISZERELÉS: 250 g
OÉTI n.sz.: 5532/2009
NATURLIFE BÚZAFŰLÉ
étrend-kiegészítő búzafűlével, vízitormával és zöldalgával

TÁJÉKOZTATÓ: a búzafűlé egyetlen alkotóeleme sem minősül gyógyszernek. A termék étrend-kiegészítőként történő fogyasztása a polifenolok és a C-vitamin tartalma miatt javasolt. Étrendi bevitelének hatásai a búzafűlevet a vízitormát és a zöldalgát fogyasztók körében jól ismertek.
ÖSSZETEVŐK: búzafűlé, vízitorma-, spirulina (zöldalga)-oldat, maltodextrin, pektin, c-vitamin.
FELHASZNÁLÁSI JAVASLAT: napi 20 g (egy tasak).
A fogyasztó az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget ne lépje túl!
A terméket kisgyermek elől elzárva kell tartani!
Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott vegyes étrendet és az egészséges életmódot.
HATÓANYAG 20 G TERMÉKBEN:
C-vitamin: (50% RDA) 30 mg
Összpolifenol: 60 mg
KISZERELÉS: 12 x 20 g (tasak)
OÉTI n.sz.: 5533 / 2009
ALOE FLAVAN
étrend-kiegészítő készítmény aloe vera tartalommal, antioxidáns hatású polifenolokkal.

TÁJÉKOZTATÓ: a termék alapanyagául szolgáló gyümölcsök alkotórészei közé tartozó polifenolok ill. flavonoidok antioxidáns hatásuk miatt a mindennapi táplálékaink elengedhetetlen részei.
A testünk nem állítja elő ezeket a vegyületeket, étrendi úton vagy étrend-kiegészítőként tudjuk megfelelő módon táplálni ezekkel a hatóanyagokkal a szervezetünket. Életünk mindennapjaiban a megfelelő antioxidáns védelmet nyújtó forrás biztosítása elengedhetetlenül fontos. Az aloe vera növény étrendi bevitelének hatásai is jól ismertek, hiszen több hasznos természetes vegyületet is tartalmaz.
A termék alapanyagául szolgáló gyümölcsök magas polifenol tartalommal rendelkeznek.
ÖSSZETEVŐK: szőlőlé, szőlő-, feketeribizli-, feketeszeder-, feketecseresznye-velő, aloe vera sűrítmény, bodza sűrítmény.
FELHASZNÁLÁSI JAVASLAT: napi 10 ml étkezés előtt.
A fogyasztó az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget ne lépje túl!
A terméket kisgyermek elől elzárva kell tartani!
Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott vegyes étrendet és az egészséges életmódot!
Fogyasztás előtt felrázandó! Felbontás után hűtve tárolandó!
HATÓANYAG 10 ml TERMÉKBEN:
Összpolifenol tartalom: 70 mg
Aloe vera kivonat: 10 mg
ALOE FLAVAN KAPSZULA
étrend-kiegészítő kapszula aloe vera tartalommal és antioxidáns hatású polifenolokkal

TÁJÉKOZTATÓ: a termék alapanyagául szolgáló gyümölcsök alkotórészei közé tartozó polifenolok ill. flavonoidok antioxidáns hatásuk miatt a mindennapi táplálékaink elengedhetetlen részei.
A testünk nem állítja elő ezeket a vegyületeket, étrendi úton vagy étrend-kiegészítőként tudjuk megfelelő módon táplálni ezekkel a hatóanyagokkal a szervezetünket. Életünk mindennapjaiban a megfelelő antioxidáns védelmet nyújtó forrás biztosítása elengedhetetlenül fontos. Az aloe vera növény étrendi bevitelének hatásai is jól ismertek, hiszen több hasznos természetes vegyületet is tartalmaz.
A termék alapanyagául szolgáló gyümölcsök magas polifenol tartalommal rendelkeznek.
ÖSSZETEVŐK: szárított szőlő-, feketeribizli-, feketeszeder-őrlemény, zselatin, szárított feketecseresznye őrlemény, aloe vera kivonat.
FELHASZNÁLÁSI JAVASLAT: napi 2 kapszula étkezés előtt.
A fogyasztó az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget ne lépje túl!
A terméket kisgyermek elől elzárva kell tartani!
Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott vegyes étrendet és az egészséges életmódot!
HATÓANYAG KETTŐ KAPSZULÁBAN:
Aloe vera kivonat: 11 mg
Összpolifenol tartalom: 88mg
KISZERELÉS: 40 db
OÉTI n.sz.: 5530 / 2009
FLAVAN GYÜMÖLCSSZELET
élelmi rostokban gazdag étrend-kiegészítő

TÁJÉKOZTATÓ: a termék alapanyagául szolgáló gyümölcsök alkotórészei közé tartozó polifenolok ill. flavonoidok antioxidáns hatásuk miatt a mindennapi táplálékaink elengedhetetlen részei.
A gyümölcsszelet magas rosttartalma miatt a napi élelmi rost bevitel fontos része lehet. Az élelmi rostokat általában a tápcsatornára és az anyagcsere folyamatokra tett hatásai miatt fogyasztjuk.
ÖSSZETEVŐK: aszalt gyümölcsök (alma, szilva, körte, szőlő), gyümölcs kivonatok (vörösszőlő, meggy, málna, feketeribizli, feketeszeder)
FELHASZNÁLÁSI JAVASLAT: gyermekeknek, felnőtteknek napi 1 szelet.
Ennél nagyobb mértékű fogyasztása nem javasolt, és nem pótolhatja a vegyes étrendet!
HATÓANYAG 30 G TERMÉKBEN:
Összpolifenol tartalom: 480 mg
Rost tartalom: 3,3 g
KISZERELÉS: 12 x 30 g (szelet)
OÉTI n.sz.: 5531 / 2009
FLAVAN TEA
100% gyümölcstea-keverék bioflavonoidokkal, adagonként 50 mg polifenol tartalommal

TÁJÉKOZTATÓ: a gyümölcstea alapját szárított, kandírozott gyümölcsök, virágszirmok, egyéb növényi részek változatos összetételű keveréke alkotja. Hatása a benne lévő gyümölcsökből kioldott anyagokban rejlik.
ÖSSZETEVŐK: hibiszkusz, alma, csipke-, bodza-bogyó, kökény, galagonya, áfonya, aroma.
ELKÉSZÍTÉSI JAVASLAT: Személyenként egy filter Flavan gyümölcstea-keveréket öntsünk le csészényi forró vízzel, majd 5 – 8 percig hagyjuk állni. Elkészítve egyedi aromájú és beltartalmú gyümölcs teát kapunk.
KISZERELÉS: 20 x 2 g (tea filter)
Koffeinmentes, teint nem tartalmaz!







